Paul Sohar

Budavári Tóth Árpád Műfordítói Díj (2016)

A Budavári Önkormányzat Képviselő-testülete 2011-ben alapította a Budavári Tóth Árpád Műfordítói Díjat. A Képviselő-testület 3/2006. (II.16.) Kt. rendelete alapján a díj azoknak a műfordítóknak adományozható, akik a díj átadását megelőző két esztendőben műfordítói tevékenységükkel gazdagították a magyar kultúrát, vagy hozzájárultak ahhoz, hogy a magyar kultúrát nemzetközi szinten is megismerjék. Minden esztendőben egy díj adományozható.

Paul Sohar

Paul Sohar (Sohár Pál) még diák volt, amikor 1956-ban az Amerikai Egyesült Államokba került menekültként. Itt szerzett filozófiai diplomát, majd egy laborban talált munkát, s emellett írni kezdett a befogadó ország nyelvén. Munkái lassanként bekerültek 200 kiadványba és 8 kötetfordításba. Ezek között kiemelkedik a „Maradok – I Remain”, tíz erdélyi magyar költő kétnyelvű antológiája (Pro-Print, 1997), és a „Dancing Embers”, Kányádi Sándor válogatott versei (Twisted Spoon Press, 2002) illetve a 2012-ben megjelent „In Contemporary Tense” című új Kányádi kötet. Több folyóirat számára állított össze mini antológiákat a mai magyar költőkből a saját fordításában, rendszeresen tart előadásokat a Centenary College-ban mint meghívott költő és fordító a kortárs magyar irodalomról. A fordítás mellett két saját verseskötetet is publikált, ám munkájának központjában a műfordítás maradt. Fordítói tevékenységén belül is kiemelt szerepet szánt Kányádi költészetének, de emellett több erdélyi költő valamint Faludy György verseit is lefordította angol nyelvre.

Költészetét az Egyesült Államokban több elismeréssel díjazták az elmúlt években, így elnyerte a Wordrunner Press Chapbook Prize (2011) valamint a Lincoln Poets Society Contest (2012) díjat.