Boldoczki Gábor

Budavár Díszpolgára (2019)

 

Az 1976-ban született művész – aki Kiskőrösön nőtt fel és itt tanulta édesapjától, Boldoczki Sándortól a rézfúvós mesterség alapjait, – trombitajátékával, eredményeivel nemzedékének kivételes tehetsége. Középfokon a budapesti Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskolában Kis András tanítványa volt, innen került a Zeneakadémiára, ahol Szűcs Zoltán és Kovács Zoltán voltak a mesterei. Posztgraduális tanulmányai alatt részt vett Reinhold Friedrich karlsruhei kurzusán. 2010-ben, DLA-diplomája megvédése után, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem óraadója lett Budapesten.

2004-ben ő volt az első trombita-szólista, aki sikerrel debütált a Salzburgi Ünnepi Játékokon Michael Haydn trombitaversenyeivel. Rendszeresen koncertezik neves külföldi és hazai koncerttermekben. Az európai koncertek mellett meghívást kapott Dél-Amerika és Kína több városába is. A hagyományos repertoár mellett kortárs zeneművek keresett előadója. Nevéhez fűződik Georg Pelecis „Revelation” című darabjának első előadása Gidon Kremerrel és a Kremerata Baltica Kamarazenekarral 2006-ban a baseli „Les muséiques” fesztiválon, vagy a dubrovniki Nyári Zenei Fesztiválon Boris Papandopulo trombitaversenyének ősbemutatója.

A német Süddeutsche Zeitung Maurice André „méltó követőjének”, a nemzetközi sajtó óriási trombitavirtuóznak tartja, amit mi sem bizonyít jobban, mint elismerései. 2002-ben az év fiatal művésze, 2003 –ban az év felfedezettje (Phono-Akademie), 2008-ban az év hangszerese (Echo Klassik) díjat is elnyerte a Junior Prima díj mellett, és 2013-ban Liszt Ferenc-díjban részesítették.