Császár Ildikó <> ifj. Sapszon Ferenc

 

Budavári Virág Benedek Díj (2004)

A Budavári Önkormányzat Képviselő-testülete 2004-ben Virág Benedek-díjat adományozott Császár Ildikónak, az I. kerületi Nevelési Tanácsadó és Logopédiai Intézet igazgatójának, ifj. Sapszon Ferenc Liszt-díjas karnagynak, a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola művészeti vezetőjének.

Császár Ildikó a Nevelési Tanácsadó és Logopédiai Intézet igazgatója
1969-től vezeti a Nevelési Tanácsadót az I. kerületben. Irányítása alatt az intézmény a főváros egyik elismerten legmagasabb szakmai színvonalú pedagógiai szakszolgálatává vált. Érzékenysége az új kihívások iránt lehetővé tette, hogy optimális segítséget kapjanak a pszichés problémákkal küzdő gyermekek, családok és a kerület oktatási intézményei. Személyes szakmai eredményei közé tartozik az iskolaérettségi vizsgálatok összeállítása, amely először a Fővárosi Pedagógiai Intézet kiadásában jelent meg 1972-ben. 1989-ben átdolgozott Útmutatója alapján végzik az iskolaérettségi vizsgálatokat az ország nevelési tanácsadóiban. Az ELTE BTK-n pszichológus hallgatókat oktatott és a szakpszichológus képzésben résztvevő hallgatók gyakorlatvezetését végezte. A Budapesti Tanítóképző Főiskolán a „Magatartászavarok korrekciója” c. tárgyat oktatta. Előadásokat tartott a Nyitott Pedagógiai Műhelyben. A Magyar Pszichológiai Társaság Tagja, közoktatási szakértő. 1993-ban családterapeuta szakvizsgát tett.Császár Ildikó 2004. augusztus 31-ével nyugdíjba vonul.

ifj. Sapszon Ferenc, Liszt-díjas karnagy, a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola művészeti vezetője
Ifj. Sapszon Ferenc Liszt-díjas karnagy a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola zongora szakos hallgatója volt, majd 1971-74-ig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Tanárképző Tagozat zongora-ének-szolfézs szakos hallgatója. 1974-77-ig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola egyetemi tagozatának középiskolai énektanár és karvezetés szakát végzi. 1973-1990-ig a pesti Jézus Szíve templom karnagya, 1978-88-ig a Kosciuszkó Tádé Utcai Ének-zenei Általános Iskola énektanára. Itt hozza létre a „Jubilate” kórust. 1988-ban alapította meg a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskolát, amelynek művészeti vezetője.