Dr. Boga Bálint <> Dr. Vályi Sándor

Dr. Boga Bálint belgyógyász, geriáter: Dr. Boga Bálint 1938-ban, itt az I. kerület közigazgatási területén született és néhány éves kitérő után visszatért az I. kerületbe, ma is itt él a Kuny Domonkos utcában. A Budapesti Orvostudományi Egyetemen 1962-ben szerzett általános orvosdoktori diplomát. Hosszú szakmai életútja során belgyógyász, geriáter és onkológus szakorvosi végzettséget is szerzett. Évtizedeken keresztül vezette az újpesti kórház belgyógyászati illetve geriátriai osztályát.geriátriai feladatokat ellátó osztály vezetője (1980-1992), ezt követően ismét az újpesti kórházban lettem akut belgyógyászati osztály vezetője (1992-2003), geriátriai feladatokat ellátó osztály vezetője (1980-1992), ezt követően ismét az újpesti kórházban lettem akut belgyógyászati osztály vezetője (1992-2003), A geriátrián kívül évtizedek óta a szociális gerontológiával is foglalkozik, ezen belül kiemelten a geroedukációval.1990- 92-ben az Európa Tanács ezzel foglalkozó szakbizottságának volt a tagja. 2005 és 2010 között a Magyar Gerontológiai és Geriátriai Társaság elnöke volt. Jelenleg a hospice-ellátás területén dolgozik, három főiskolán oktat gerontológiai tárgyat, szeniorakadémiák állandó előadója. Több tudományos illetve laikusok számára írt könyve jelent meg az idősellátás területén. Tevékenységét több díjjal is - többek között a Magyar Köztársaság Érdemrend kiskeresztje valamint Batthyány-Strattmann Díjjal is- kitüntették.

Dr. Vályi Sándor sebész főorvos: Dr. Vályi Sándor Egerben született. Alapfokú tanulmányait szülővárosában végezte, majd a Budapesti Orvostudományi Egyetemen 1965-ben általános orvosdoktori diplomát szerzett. Az egyetem elvégzése után szülővárosa kórházában kezdett dolgozni, nagy forgalmú, többprofilú osztályon, ahol széleskörű szakmai tapasztalatokra tett szert. 1969-ben sebészi szakképesítést szerzett jeles eredménnyel. 1976-ban került a János Kórház Sebészeti Osztályára, ahol Ihász Mihály professzor, akadémikus munkatársaként főleg az epe- és gyomorsebészetre specializálódott. 1980-tól 20 évet töltött a Széher úti Szent Ferenc Kórházban adjunktusi, majd főorvosi beosztásban. 2000-től a Maros utcai szakrendelő sebész főorvosa, ahol a kerületi páciensek javára kamatoztathatja tudását. Megnyugtató személyisége, türelme átsegíti a pácienseket a sebészeti beavatkozás miatt érzett félelmeken. 2006 és 2016 között főigazgató-helyettesként élettapasztalatával, tudásával vett részt a menedzsment munkájában. Bölcs meglátásai hozzájárultak sok fontos vezetői döntés meghozatalához. Ügyesen és nagy tapintattal oldotta meg az esetleges konfliktusokat, nézeteltéréseket.