Török Ferenc
Budavár Díszpolgára (2010)
Török Ferenc építész 1936-ban született Budapesten. Érettségi után a Budapesti Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetemre felvételizett, diplomamunkáját 1960-ban védte meg jeles eredménnyel. Diplomatervét „Diplomadíjjal” tüntették ki. Ezt követően az egyetem Középülettervezési Tanszékére került, mint tanársegéd, majd a rajzi tanszék oktatója lett. 1968-ban adjunktussá, 1983-ban docenssé nevezték ki. A tanítással egy időben olyan jelentős tervezési megbízásai is voltak, mint például a szentendrei Művésztelep, vagy a Tóth Árpád sétányon álló egyes lakóházak.
1982-ben építész-oktató munkásságáért és alkotó építészeti tevékenységéért Ybl Miklós-díjban részesült. 1992-ben egyetemi tanári kinevezést kapott a Rajzi és Formaismereti Tanszékre. Ebben az időben Balázs Mihállyal építészirodát nyitott az I. kerületben, az iroda a mai napig működik. 1995-ban Kossuth-díjban részesült. 1996-ban a bencés rend Pro Pannonhalma díjjal jutalmazta. 2005-ben nyugdíjba vonult, megvált az oktatástól. Tagja a Magyar Építőművészek Szövetségének, a Magyar Építészkamarának, a Magyar Művészeti Akadémiának és a Professzorok Batthyány Körének.
Török Ferenc 1965 óta vári lakos, a Várba költözése óta aktív tagja a Mátyás-templom közösségének és képviselő-testületének, amelynek több mint 20 évig vezetője, 2006-ig világi elnöke, azóta pedig örökös tiszteletbeli elnöke. A mai napig aktívan részt vesz a közösség életében, szakértője a Mátyás-templom rekonstrukciós munkálatainak.
Török Ferenc hosszú pályafutása alatt nagy ívű életművet tudhat magáénak, amelyet számos megvalósult épület, díjnyertes hazai és nemzetközi pályázat fémjelez. Egyetemi oktatói munkássága – amely a gyakorló építészeti tevékenységen alapul – iskolateremtő. Kezei alatt számos, mára nívós eredményeket elért hallgató nevelkedett, sokan a mai napig mesterüknek tekintik az építészt. Munkásságában kiemelkedőek a templomok és egyházművészeti alkotások, de nem elhanyagolhatóak az általa megálmodott hazai középületek, lakóépületek és műemléki rekonstrukciók sem. Műveivel az egyházi hagyományokat ápolja. Az embert, a morált és a közösséget helyezi a középpontba, ezáltal új értelmet ad a szakrális és a közösségi tér fogalmának. Hitelessége, közösségszeretete és anyagismerete olyan emberré tette, aki mindig is meggyőződéssel és biztos értékítélettel cselekszik.