Sajtóközlemény - Bayer Zsolt

Bayer Zsolt publicista az azonnali.hu internetes lapban – több más mellett – nyilatkozott a várbeli bérlakásának megszerzési körülményeiről. A cikkben a következő állításokat teszi: „Jön pár ügyvéd és elmondja, hogy ez úgy működik, hogy el kell cserélni, aztán vissza kell venni, és akkor így jut hozzá a bérlő ahhoz a pénzhez, amit szeretne. Két ügyvéd megcsinálja a szerződéseket, ráteszi az ügyvédi szárazpecsétet. Miután én elolvastam az önkormányzati újságban, hogy mennyi az ára, nem az ujjamból szoptam, mégis mit kellett volna nekem mondani? Hogy „hahó emberek, itt valami nagy gáz van”?”. Bayer Zsolt azt is hozzátette: „Amikor én ezt az egészet 2017-18-ban lezongoráztam és kifizettem a pénzt, majd felújítottam ugyanannyiért a lakásokat, nekem fogalmam sem volt. Mikor olvasgatok én lakástörvényt önök szerint? Menjenek fel a Várba és kérdezzék meg: tízből tizenegy így csinálja, mert máshogy nem lehet.”

A publicista az interjúban ezzel beismerte, hogy kijátszotta a hatályos jogszabályokat, a lakáscserére vonatkozó törvényi előírások ellenére jutott önkormányzati bérlakáshoz dr. Nagy Gábor Tamás fideszes polgármester idejében.

A cikk önként nyilvánosságra hozott állításait megismerve, nem tehetek mást, mint, hogy elrendelem Bayer Zsolt két lakáscseréjének a vizsgálatát mindezek figyelembevételével.

A Budavári Önkormányzat lapjában, a Várnegyedben polgármesterré választásomat követően intézkedtem, hogy a törvényeknek nem megfelelő hirdetések a korábbi gyakorlattal szemben már ne jelenhessenek meg. Tavaly október óta pedig minden beérkező lakáscserekérelmet megvizsgálunk.

Polgármesterként elkötelezett vagyok az iránt, hogy a kerület lakói számára igazságos bérlakásrendszert hozzunk létre és a lakások bérbeadása teljesen átlátható legyen. Azért dolgozunk, hogy minden üres lakást pályázhatóvá tegyünk, a jelenleg készülő és hamarosan bemutatott új lakásrendelet alapján minél szélesebb körben kiszámítható, biztonságos lakhatást nyújtsunk a kerületi lakóknak.

Budapest, 2020. szeptember 11.

V. Naszályi Márta

Polgármester