Sajtótájékoztató az alapjövedelemről

A Budavári Önkormányzat által adott válságkezelő alapjövedelemről

Több, mint 2 millió forint támogatást kaptak eddig a válságkezelő alapjövedelmet kérelmező, az állásukat a járvány miatt elvesztő I. kerületiek – jelentette be sajtótájékoztatóján V. Naszályi Márta polgármester. A válságkezelő alapjövedelem 2020. április 15-ei bevezetése óta 120 kérelem került elbírálásra a Népjóléti Közalapítványnál, és még további 60 érkezett. A támogatások átlagos összege 65 ezer forint.

A válságkezelő alapjövedelem segítségével 3 hónapig 100 ezer forintra egészítjük ki a rászorulók (gyermeküket egyedül nevelők, munkanélküli segélyre már nem jogosult munkakeresők, munkájukat a járvány miatt elveszítők, egyéni kis- és középvállalkozók, akiknek bevétellehetőségei megszűntek, minimálnyugdíjasok, illetve azok a gyermekesek, akiknek az egy főre jutó jövedelme családi pótlékkal kiegészítve sem éri el ezt az összeget) jövedelmét.

Az I. kerület polgármestere szerint a világon nemcsak egészségügyi, hanem gazdasági és szociális válsághelyzet is van. Magyarországon nemcsak az emberek egészsége került veszélye, de a megélhetése is, ráadásul egyik napról a másikra. Csak márciusban 56 ezer ember lett munkanélküli Magyarországon, többségében az alacsony keresetű emberek. A szám pedig napról napra nő. Ez a válság az I. kerületet sem hagyja érintetlenül – tette hozzá V. Naszályi Márta. A polgármester kijelentette: ez a helyzet katasztrófához fog vezetni. Még az olyan, az átlagnál jobb helyzetben lévő településen is, mint az I. kerület, sokan maradtak mindenfajta bevétel nélkül – nem beszélve a legsúlyosabb helyzetben lévő falvakról.

V. Naszályi Márta elmondta: a válságkezelő alapjövedelem bevezetésére egy olyan helyzetben került sor, amikor a kormány megszorításokkal terheli a kerületeket, településeket. A Budavári Önkormányzattól több, mint 2 milliárd forintot vett el a kormány a legsúlyosabb válság idején. A polgármester szerint a kormánynak át kellene vállalnia a fizetések jelentős részét a bevétel nélkül maradt cégektől, meg kellene emelnie a családi pótlékot és az álláskeresési járadék folyósítási idejét, és vissza kellene adnia azt a pénzt az önkormányzatoknak, amit elvett tőlük – hogy a kerületek és települések segíteni tudjanak a bajba jutott embereknek.

A polgármester online sajtótájékoztatója visszanézhető az Önkormányzat Facebook oldalán.