Parkolás

A várakozási hozzájárulás kiadásának feltételeit a Budapest főváros közigazgatási területén a járművel várakozás rendjének egységes kialakításáról, a várakozás díjáról és az üzemképtelen járművek tárolásának szabályozásáról szóló 30/2010. (VI. 4.) Fővárosi Közgyűlés rendelete, illetve az I. kerület közterületein a járművel várakozás díjának és a várakozási hozzájárulás kiadásának szabályozásáról szóló 24/2011. (X.28.) Budapest Főváros I. Kerület Budavári Önkormányzat Képviselő- testületének rendelete határozza meg.

A várakozási hozzájárulással kapcsolatos jogosultság (gépjármű adatok, tulajdonos vagy üzembentartó adatai) ellenőrzésre kerül a Belügyminisztérium Nyilvántartások Vezetéséért Felelős Helyettes Államtitkársága által kezelt nyilvántartási rendszerben, a Polgármesteri Hivatal Adóügyi Csoportjának, illetve a Budavári Kapu Kft. adatbázisában. Amennyiben ezen felülvizsgálat alatt adateltérés, adótartozás vagy pótdíjtartozás áll fenn, a várakozási hozzájárulás nem adható ki.

A gépjárműnek érvényes forgalmi engedéllyel kell rendelkeznie, hiszen lejárt műszaki vizsgával rendelkező, illetve forgalomból kivont járműre engedély nem adható engedély. Továbbá a jármű össztömege a 3500 kilogrammot nem haladhatja meg.

A vári behajtási engedélyek a védett övezet területén belül (sorompón belüli részen), míg a várakozási hozzájárulások (kerületi engedélyek) pedig a védett övezeten kívüli részen érvényesek.

Engedélytípusok:

  1. lakossági várakozási hozzájárulás
  2. lakossági behajtási- várakozási hozzájárulás
  3. egészségügyi- várakozási hozzájárulás
  4. gazdálkodói- várakozási hozzájárulás
  5. méltányossági hozzájárulás.

Gépjárműadó megfizetésének vagy az adómentesség igazolása:

Gépjárműadót abban az esetben kell igazolnia az ügyfélnek, ha már volt az adott évben adókötelezettsége, illetve ha nem az I. kerületben adózik. Amennyiben ha új forgalomba helyezéssel vagy új tulajdonjog szerzéssel kerül az ügyfél a forgalmi engedélybe, mint tulajdonos vagy üzembentartó, abban az esetben nem kell adóigazolást benyújtani, mivel az adott gépjárműre a kérelem benyújtásának idején még nincs adókötelezettség előírva.

Költségek

Adott lakcímen az első lakossági várakozási és a lakossági behajtási- várakozási hozzájárulás kiadásának költsége 2.000 forint, melyet Ügyfélszolgálati Irodáinkon bankkártyával vagy postai sárga csekken tudnak kiegyenlíteni. (A Kapisztrán téren lehetőség van a készpénzes fizetésre is).

Lakásonként a második autóra vonatkozó várakozási és a lakossági behajtási- várakozási hozzájárulás kiváltása várakozási díj megfizetéséhez kötött. A várakozási övezetekben a várakozási díj kiszámításának alapja a BKV Zrt. egy utazásra érvényes vonaljegy árának megfelelő összeg. A különböző díjtételű területeken, a különböző járműfajták után óránként fizetendő várakozási díj összegét a BKV jegy ára, valamint a területekre a 30/2010. (VI. 4.) Fővárosi Közgyűlés rendelet 9. § (3) bekezdésében megállapított számegységek szorzata adja. A második autó költsége az 1. díjtételű területen:131. 250,- Ft; a 2. díjtételű területen:109.375,- Ft; a 3. díjtételű területen: 87.500,- Ft.

A lakossági várakozási hozzájárulás éves várakozási díja az adott területen fizetendő egyórai várakozási díj kétszázötvenszerese.

Kedvezmények:

Lakásonként a második gépjárműre kiadott hozzájárulás esetén a kedvezmény mértéke:

  • 30%, ha a kérelmezett gépjármű az EURO 3 környezetvédelmi kategóriának megfelel,
  • 50%, ha a kérelmezett gépjármű az EURO 4 környezetvédelmi kategóriának megfelel,
  • 70%, ha a kérelmezett gépjármű hibrid üzemű, vagy az EURO 5 környezetvédelmi kategóriának megfelel,
  • 100%, ha a kérelmezett gépjármű teljesen gáz vagy elektromos üzemű.

Az év közben kiváltott hozzájárulás esetén időarányos várakozási díjat kell fizetni. Az érvényességi idő lejárta előtt visszaadott hozzájárulások esetén az időarányos várakozási díj visszaigényelhető vagy átvihető a következő engedélyre.

 

Benyújtás módja:

Személyesen: Váron kívüli parkolási engedélyek ügyében a 1013 Budapest, Attila út 65. szám alatti II. számú, míg a Budai Vár védett övezetében a behajtási engedélyek ügyében a 1014 Budapest, Kapisztrán tér 1. szám alatti I. számú Ügyfélszolgálati Iroda jár el.

Online ügyintézésre csak abban az esetben van lehetőség, ha az adott lakcímen első számú engedély és az ügyfél az I. kerületbe ebben az évben költözik vagy már I. kerületi állandó lakos, de idén vásárol első gépjárművet az adott címre.

 

Elérhetőségek:

1013 Budapest, Attila út 65.

telefon: +361/225-7276

E-mail: ugyfelszolgalat@budavar.hu

1014 Budapest, Kapisztrán tér 1.

telefon:+361/458-3030, +361/458-3025

E-mail: ugyfelszolgalat@budavar.hu

Ügyfélfogadás az Ügyfélszolgálati Irodáinkon:

Hétfő:

8.00 – 18.30

Kedd: 

8.00 – 16.00

Szerda:

8.00 – 16.30

Csütörtök:

8.00 – 16.00

Péntek:

8.00 – 13.00

Ebédidő: 12.00-12.30